A napfény hiánya mint a modern kor hiánybetegsége
A történelem során a tengerészeket tizedelő skorbut – amely a C-vitamin hiányára visszavezethető súlyos, vérzésekkel és halállal járó állapot volt – mintájára a XXI. században a napfény hiánya vált a legfőbb modern hiánybetegséggé. Az emberi szervezet genetikailag és biológiailag a szabadban történő tartózkodásra lett tervezve, azonban a mindennapi tevékenységek döntő többsége áthelyeződött a zárt terekbe.
Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban végzett felmérések szerint az emberek a teljes életük 93–95 százalékát zárt épületek belsejében vagy járművekben töltik. Ez a fajta elszigetelődés elvonja a szervezettől a folyamatos sejtszintű támogatást, amit a természetes napsugárzás biztosítana.
A modern építészet és a legújabb hőszigetelési technológiák tovább növelik ezt az elszigeteltséget. A korszerű, több rétegű ablaküvegek tervezése során elsődleges szempont a jó hőszigetelés és az infravörös fény kiszűrése. Ezáltal az ablakok éppen azt a biológiailag értékes infravörös sugárzást zárják ki a lakó- és munkahelyi terekből, amely a szövetek mélyére hatolva támogatná a sejtek mitokondriumainak működését és az oxidatív stressz semlegesítését. A zárt ablakok mögött tartózkodó szervezet így még napsütéses időben sem részesül az infravörös fény sejtvédő hatásából.
A sejtszintű egyensúly megőrzéséhez és a hiányállapotok elkerüléséhez elengedhetetlen a napi szintű, kontrollált szabadtéri tartózkodás. Ennek eléréséhez napi 15–20 perc napon töltött idő szükséges, a bőrfelület legalább 20 százalékának kitettségével, a leégés szigorú kerülése mellett.
A zöld környezet és a fásítás sejtszintű védőhatása
A természetes növényzet és a zöldterületek jelenléte közvetlenül befolyásolja a környezetben élő emberek biológiai paramétereit. A növényzet és a fák lombozata sajátos módon szórja a napból érkező infravörös sugárzást, ezzel elősegítve a sejtek hatékonyabb fényfelvételét.
A zöld környezet szisztémás élettani hatásait a Zöld Szív elnevezésű átfogó kutatás során igazolták. A vizsgálatban egy mintegy 10 négyzetkilométeres városi területen 700 lakos szervezetében mérték fel az ultraszenzitív C-reaktív protein (HS-CRP) szintet, amely a krónikus szisztémás gyulladás, a szívinfarktus, a stroke és az öregedési folyamatok egyik legfontosabb laboratóriumi jelzőértéke.
A kezdeti méréseket követően a kijelölt vizsgálati területre 8000 darab fejlett, érett fát telepítettek. Két év elteltével a kutatók újra megmérték ugyanazoknak a lakosoknak a gyulladásos paramétereit. Az eredmények azt mutatták, hogy a lakosok szervezetében a szisztémás gyulladást jelző HS-CRP érték átlagosan 20 százalékkal csökkent a fásítás előtti állapothoz képest, valamint a zöldterület növelésének és a szórt infravörös fény jelenlétének hatására a területen a stroke megbetegedések száma 15 százalékos csökkenést mutatott.
A vizsgálat igazolta, hogy az életmódbeli tényezők változatlansága mellett a természetes zöld környezet és a fák által biztosított környezeti ingerek önmagukban képesek mérsékelni a szervrendszeri gyulladásokat és csökkenteni a súlyos érrendszeri katasztrófák kockázatát.