A gazdaszervezet immunológiai státusza mint a túlélés alapvető záloga
Az ősi, felolvadó rétegekből származó, ismeretlen mikrobiális fenyegetésekkel szembeni védekezésben a kimenetelt nem a külső tényezők vagy az életkor, hanem kizárólag a gazdaszervezet pillanatnyi immunológiai állapota és sejtjeinek épsége határozza meg.
Egy ép, egészséges immunrendszer képes a korábban soha nem látott kórokozók azonnali felismerésére és elhárítására. A veleszületett immunitás sejtjei, mint a makrofágok, neutrofil granulociták és a természetes ölősejtek, perceken belül azonosítják a szokatlan, idegen struktúrákat. A szervezet egyes típusú interferont termel, amely leállítja a vírusfehérjék gyártását a fertőzött és a szomszédos sejtekben, megakadályozva a vírusgyárak működését. Ez az azonnali gátlás időt biztosít a fajlagos, adaptív immunválasz felépüléséhez, a T- és B-sejtek aktiválódásához, amely végül felszámolja a fertőzést. Gombás fertőzés esetén az ép tüdőmakrofágok még az ismeretlen kórokozókat is képesek helyben elpusztítani, megelőzve a szisztémás terjedést.
Ezzel szemben az elégtelenül működő vagy elnyomott immunrendszer esetében – mint az idős, krónikus anyagcsere-betegséggel küzdő, daganatos terápiában részesülő vagy transzplantált állapotoknál – a védelmi vonalak összeomlanak. A fertőzési küszöb drasztikusan lecsökken: míg egy egészséges szervezet megbetegítéséhez mintegy százezer bakteriális spóra szükséges, egy immunszupresszált egyénnél már tíz és száz közötti spóra is elegendő a súlyos fertőzés kialakulásához. Hiányzik a megfelelő láz- és interferonválasz, a memóriasejtek hiánya és a késlekedő antitesttermelés miatt a kórokozók akadálytalanul szaporodnak, a gombafonalak pedig áttörik a tüdő ereit, és rövid idő alatt halálos kimenetelű szepszist, illetve sokszervi elégtelenséget okoznak.
Az ősi zombikórokozók és a modern fertőzések kockázati összehasonlítása
A felolvadó permafrosztból kinyert kórokozók terjedési dinamikája és mortalitási rátája jelentősen eltér a ma ismert felső légúti fertőzésekétől.
A kiolvasztott antrax baktérium jellemzően nem terjed emberről emberre, hanem közvetlenül állatról vagy a környezetből fertőz. Ép immunrendszer esetén a bőrön át bejutva nagyjából húsz százalékos, belélegezve viszont akár nyolcvan százalékos halálozást okozhat, míg immunhiányos állapotban a mortalitás megközelíti a száz százalékot.
Az ősi permafroszt vírusok terjedési rátája alapján egy fertőzött személy átlagosan másfél-három másik embert képes megfertőzni. Ép szervezetben a becsült halálozási arányuk egy és tíz százalék között mozog, immunhiányos állapotban viszont meghaladja a harminc százalékot, és elérheti az ötven százalékot is.
Az ősi gombák biokémiailag rendkívül hasonlítanak az emberi sejtekhez, ezért nehezen gátolhatók. Ép immunrendszernél a becsült halálozási arány mintegy öt százalék, míg sérült immunitás mellett ez ötven és nyolcvan százalék közé emelkedik.
A szezonális influenza esetében egy fertőzött átlagosan kevesebb mint másfél embernek adja tovább a vírust, a halálozási arány pedig ép immunrendszernél nagyjából nulla egész egy tized százalék, immunhiányos állapotban pedig egy és öt százalék közé tehető.
A koronavírus-járvány idején az eredeti törzs fél és kettő százalék közötti halálozást produkált az egészséges embereknél, míg a legagresszívabb hullámok idején az immunhiányos csoportokban öt és tizenöt százalék közé emelkedett a halálozási arány, a gyorsan fertőző Omikron variáns esetében pedig egy személy három-öt további embert fertőzött meg.
Az egyéni felkészülés jelentősége
Bár az ismert törzsek egy részére – mint például az antraxra – létezik orvosi terápia, a jég alól felszabaduló kórokozók nyolcvankét százaléka a mai tudomány számára teljesen ismeretlen. Mivel ezekkel szemben sem szintetikus gyógyszer, sem korábbi memóriasejtes nyájimmunitás nem áll azonnal rendelkezésre, a védekezés valódi kulcsa nem a külső orvosi csodaszerekben, hanem a szervezet belső anyagcsere- és immunrendszeri épségének proaktív fenntartásában rejlik.