Megjelent az életemben a legbiztosabb érzelmi tünet, amit fiatalabb koromban az öregedéshez kötöttem: felütötte fejét a „régen minden jobb volt”-érzés. Ne gondolja senki, hogy a 3 forint 60 filléres kenyeret sírom vissza, vagy a 2 forintos iskolatejet. Nem. A régi reklámokra gondolok.
Ma is elgondolkodom azon, hol vehetnék „pécsi kesztyűt”, hogy a baj megtörténte előtt már cascót akarok kötni, és büszke vagyok rá, hogy akár félhomályban is teljes biztonsággal ismerem fel Jóskát, Gyurkát meg a véres hurkát. Tisztán előttem van az is, amikor torzonborz, kőkorszaki ősöm bunkósbottal a kezében portyára indul, majd elejti a túlélését hónapokra biztosító mamutot. Felszabadultan vonszolja haza, de a barlangban a felesége ráripakodik. „Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál, bontott csirkét, bontott csirkét, bontott csirkét?!”
A mamut akkoron egészséges táplálék volt, kiváltképp az adott kor feldolgozási lehetőségei mellett. A kőkor sámánjainak nem kellett a tartósítószerekkel, a színezékekkel, a hozzáadott cukrokkal és azok ősemberekre gyakorolt hatásaival foglalkozniuk. Egy magamfajta orvos abban az időben teljesen haszontalan lett volna, hiszen mindenki azt ette, amit a természet adott, és olyan összetételben, amire a szervezete alkalmassá tette.
Kényelem, eltarthatóság
Már hallom is a kételkedők hangját: ha annyira egészségesen ettek őseink, miért éltek olyan rövid ideig? Ennek más oka van. Nem a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség végzett velük, hanem a fertőzések, a paraziták és a testközelben nehezen viselhető oroszlánok. Ma nem oroszlán vagy medve, esetleg egy felbőszített mamut jelenti a legnagyobb veszélyt: a bontott csirke támad alattomosan. Persze, a bontott csirke csak egy jelkép, a feldolgozott élelmiszerek jelképe. Létrejöttükben nem az egészség megőrzése játszott szerepet, hanem a kényelem, az eltarthatóság és a profit. A mai élelmiszereket mérnökök tervezik. Két évet töltenek el egy-egy termék megjelenésének kidolgozásával, fél évig alakítgatják az ízét, és még hónapokig tart a textúra s a rágáskor kiadott hang precíz beállítása.
Hol vannak a természet alkotta táplálékaink? Fényévekre távolodtunk el tőlük. A „polcidő” és a profit oltárán szinte minden feláldozható, az emberek egészsége is. Az ételek emberi módosítások nélkül nem kerülnek az asztalokra. Akkor sem járunk sokkal jobban, ha alapanyagokat vásárolunk, mert a nagyüzemi termelés nyomait azok is magukon hordozzák.
A modern medicina része
A tarthatatlan helyzetet tovább rontják az idejétmúlt dogmák alapján indított boszorkányüldözések, mint a koleszterin és a telített zsírok elleni hadviselés. Emiatt a mai ember étkezésében soha nem látott mennyiséget értek el a szénhidrátok és a mesterségesen előállított anyagok. Mindezek romboló hatását a szervezet már nem tudja ellensúlyozni. Ennek köszönhetően nemcsak létjogosultsága lett a táplálkozásunk kiigazítására és az egészséges tápanyagokra koncentráló terápiás étkezésnek, hanem elengedhetetlen részévé vált a modern medicinának. Napjaink orvoslásának a krónikus betegségekből is kiutat kell mutatnia, de ez nem megy a gyógyszerek számának növelésével. Szakítani kell a „mit kell bevenni”-szemlélettel, s utat nyitni a „mit nem kell megenni”-gondolkodásnak. Ezzel a váltással gyógyíthatóvá válnak a ma még nem gyógyítható, csak kezelhető betegségek, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri elváltozások, a stroke utáni állapotok, a fájdalmas ízületi gyulladások, bizonyos bőrbetegségek, az epilepszia, az autoimmun kórképek jelentős része és egyes tumoros elváltozások.
Terápiás étkezés
Meglepően hangzik, de a táplálkozásunkból el kell hagynunk a szénhidrátokat, rehabilitálni és fogyasztani kell a zsírokat, ki kell rekesztenünk a mesterséges kémiai anyagokat, csökkenteni kell az étkezések számát. Ez nem elírás, hanem bizonyítottan működő, a betegek ezreinek gyógyulást hozó terápiás étkezés. Ez az orvoslási terület még gyerekcipőben jár. Nincsenek olyan anyagi forrásai, mint a gyógyszeriparnak, nem támogatja az élelmiszerlobbi, így ha el akarjuk juttatni az eredményeit az emberekhez, a pénz adta látványosság helyett a korábban már sikerrel vizsgázó kreativitás felé kell fordulnunk. Felsejlik előttem egy reklámfilm, amiben az ökoház elé begördül a környezetbarát elektromos autó, s az automatikusan nyíló ajtón keresztül kiszáll a gondoskodó férj, kezében a lehető legkisebb ökolábnyomot hagyó, trendi, 3D nyomtatott hússal, arcán széles mosollyal. A család egészségére mindenekfelett vigyázó felesége viszont feldúlt arccal, a kőkorszakból hozott vehemenciával ripakodik rá. „Nem meg mondtam, hogy egészséges táplálékot hozzál, egészséges táplálékot, egészséges táplálékot, egészséges táplálékot!” De szép is lenne.