A minap egy játszótér mellett vezetett az utam. A jövő néhány apró reménysége játszott gondtalanul a homokozóban. Nem vitt tovább a lábam, leültem egy padra a gyermekkoromat felidézni. Egy mai multinacionális vállalatnak is becsületére válna az a több kilométer mérnöki pontossággal megtervezett homokút, amit a trafikos kisautóknak építettünk. Amikor nem kreatívan koszoltuk egyforma ruhácskáinkat a porban, akkor fejjel lefelé lógtunk a mászókákról, észveszejtve hajtottuk a hintát, vagy éppen a levegőben próbáltuk megállítani a libikókát. Ha összejött a kellő létszámú csapat, kihagyhatatlan volt a fogócska vagy a bújócska. Ma is szóról szóra felidézem a játszin tanult, mágikus hatalommal bíró mondatokat. Ilyen volt az „Apacuka, fundaluka...” kezdetű, máig homályos tartalommal, meg az „Ec-pec, kimehetsz”. Ha valamit nem akartunk két kör után befejezni, előhúztuk a „három a magyar igazság” mondatot, amit korlátlanul lehetett bővíteni a „meg egy a ráadással”.
Azon morfondíroztam, hogy az elmúlt héten már összefoglaltam és lezártam az étkezéssel kapcsolatos, többhetes cikksorozatot, de közben rájöttem, egy fontos tétel kimaradt. Hogy a csodában lehetne ezt is a sorba illeszteni? Pofonegyszerű, csaptam a homlokomra, megvan a magyar igazság, hát akkor jöjjön az elengedhetetlen ráadás. Heteken át beszéltünk a tápanyagokról, az energiatermelésről, a sejtek, a szervezet működéséről akkor, amikor bizonyos ételeket fogyasztunk. Arról viszont nem esett szó, mi történik az alatt az idő alatt, amikor nem veszünk magunkhoz ételt, pedig ez is érdekes és fontos.
Olyannyira fontos, hogy a területen tett felfedezéséért Oszumi Josinori Japán kutató 2016-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Végre egy olyan felfedezés, ami a hétköznapi ember számára is érthető, alkalmazható, és a haszna nem kisebb, mint az egészséges, hosszú élet. Izgalmasan hangzik. Szerettem volna egy szemléletes példán keresztül bemutatni az autofágia folyamatát. Eszembe jutott a szocialista Kuba, az Egyesült Államok és a hatalmas régi amerikai autók.
Bizonyított a hatás
A két ország legyen egy-egy szervezet, mindegyikben vannak sejtek, ezek a városok, és a sejtekben fontos feladattal bíró enzimek, ezek lesznek az autók. Mindkét szervezetben bőséges az utánpótlás, zökkenőmentesen zajlik az élet. Ekkor jön a válság, Kuba eltávolodik az Államoktól és önálló útra lép. Átvitt értelemben ez az a helyzet, amikor az egyik szervezetnek megszűnik a folyamatos táplálék-utánpótlása. Nincs tehát tovább a Kubában futó amerikai autókhoz alkatrész-beszállítás. Egy darabig ez nem okoz gondot, de a működés során óhatatlan az elhasználódás, és a balesetek is elkerülhetetlenek. Egyre több a használhatatlan autó, valami megoldás kell, de gyorsan, mert leáll a kubai közlekedés.
A megoldás az emberi sejtben és Kuba városaiban is ugyanaz. Létre kell hozni egy-egy bontót. A városban a működésképtelen autókat kell bontani, a sejtben a sérült, rosszul működő enzimeket. És valóban, a tartós, 16 órát meghaladó étkezéskihagyás hatására minden emberi sejtben létrejön egy bontó, újrahasznosító üzem. Feladata, hogy mindent begyűjtsön, ami nem működik tökéletesen, minden hibás szerkezetet szétszereljen, és a használható alkatrészeket a sejt rendelkezésére bocsássa, amiből az majd új és tökéletesen működőképes szerkezeteket fog gyártani. Nincs utánpótlás kívülről, sebaj, begyűjtjük a bent található hibásakat, elemeikre bontjuk, és tökéletes újat építünk az elemekből. Ez az autofágia.
Mi történik ezzel szemben az Egyesült Államokban, a másik szervezetben? Van bőségesen ellátás. Minek akkor vacakolni? Gyártsuk az újakat, az az igazi. A folyamatos gyártás mellett nincs idő a megújítással, a javítással pepecselni. Ami elromlik, az ott marad az utcán, a garázsban, rosszabb esetben megy a roncstelepre. Végül már annyi a hibás autó, hogy teher lenne javítani. A gyár kiveszi a modellt a kínálatából, és egy látványos újdonság gyártását kezdi meg, mit sem törődve az utcán heverő régiekkel, amelyek az enyészeté lesznek.
Csakhogy a sejtekben nincs ám modellváltás! Ott az összeszerelési útmutató, a genetikai kódunk, nem változik ilyen gyorsan. Mi lesz tehát az eredmény egy olyan sejtben, ahol soha nincs ellátási szünet? Elmarad a takarítás, a hibás elemek begyűjtése, a megújulás. Helyette halmokban érkezik az új, csakhogy az sem tud hatékonyan működni a szanaszét heverő, hibás, régi, szennyező szerkezetek miatt. Egy ideig a sejt félgőzzel, hibákkal telített működéssel elvegetál, majd sajnos elpusztul. Ezzel szemben, ha időlegesen kihagyjuk az étkezést, és ezt rendszeresen megtesszük, akkor a sejt begyűjti a selejtet, kitakarít, mindent a további tökéletes működés szolgálatába állít.
Ezek a sejtek egészségesek lesznek, és a genetikailag meghatározott maximális élettartamukig élnek. Akik beillesztik mindennapjaikba az autofágiát azzal, hogy időszakosan, hosszú órákra vagy akár napokra felfüggesztik a habzsi-dőzsi életmódot, azaz kihagynak étkezéseket, rengeteg pozitív dolgot kapnak cserébe. Jól működő szervezetet, kirobbanó erőnlétet, egészséget és hosszú életet. A módszerrel csodálatos eredményeket érünk el a gyógyításban is. Azt hiszem, erről még sokat fognak hallani, csakúgy mint a több mint 50 éves kubai autómatuzsálemekről. Bár már távolodtam, de a játsziról egy újabb gyöngyszem ütötte meg a fülem. „Aki bújt, bújt, aki nem, nem. Megyek! Cseréptörést nem vállalok.” De mi az a cseréptörés? Egyszer ezt is átbeszélhetnénk.