Azért vannak a jóbarátok... – azt hiszem, ezt a Máté Péter-slágert most szinte mindenki dúdolni kezdi, és a melegség érzésével eltelve idézi fel a további sorokat. A barátok kiállnak egymásért, néha gondolkodás nélkül, vakon segítik egymást, időnként a barátság „véd- és dacszövetségbe” csap át. Egy ilyen kapcsolatot, és annak hatásait szeretném bemutatni. Nem evezünk át a pszichológia tengerére, maradunk a táplálkozási modelleknél. E terület „baráti” párosa a vércukor és az inzulin. Amint emelkedik a vércukor, azonnal megjelenik az inzulin, segítő kezet nyújtva a cukornak ahhoz, hogy bejusson a sejtekbe.
Felborítjuk a természet rendjét
Tisztáznunk kell, miért alakult így ez az együttműködés. A sejt az élő szervezet alap építőeleme, önálló életre képes működési egység, amit környezetétől jól elhatárol az őt körülvevő sejtfal. A sejtfal elválaszt és összeköt. Megteremti a lehetőséget, hogy a sejtben a környezettől eltérő viszonyok alakuljanak ki, egyben biztosítja az ellenőrzött bejutást minden olyan anyagnak, amire a sejtnek szüksége van. Vannak olyan anyagok, melyek akadálytalanul mennek át a falon, mások engedéllyel jutnak be egy „kapun” és vannak kémiai anyagok, melyeknek „kívül tágasabb”. Ez a rendszer tökéletesen működik abban a környezetben, amire kitaláltatott. A gondok akkor kezdődnek, amikor mi felborítjuk a természet rendjét.
Az elmúlt hetekben megbeszéltük, hogy a kutatások szerint a zsírokra épülő, csendes energiatermelés lenne az alap a sejt, a szervezet energiaellátásában, s a szabályosan működő emberi testnek csak a nagyobb kihívásokat igénylő feladatokat kellene a szénhidrátok bevetésével megoldani. Stresszhelyzetben, és csakis akkor, a cukor fontossá válik az extra energia előállításához. Ehhez be kell jutnia a sejtbe. Mivel nem ez a mindennapi helyzet, a sejt nem engedi a cukornak a szabad belépést, a beengedését az inzulinra bízza. Ez a rendszer kiváló addig, amíg a cukor nem lesz mindennapos vendég a sejtekben, azaz amíg nem alapozzuk az étkezésünket, és ezzel az energiatermelésünket szinte csak a szénhidrátokra. Sajnos a ma embere éppen ezt teszi.
Elrontják a zárat a kapun
A cukor a nap 24 órájában, az év minden egyes napján, folyamatosan érkezik. Napi kapcsolata az inzulinnal már több is, mint barátság. Az inzulin feltétel nélkül nyitja az ajtót, és engedi be a sejtbe a cukrot. Az elmúlt hét írására visszautalva, ez az az állapot, amikor a grillben faszén helyett a begyújtó folyadékkal tüzelünk. Ennek következtében a sejt sérül és megpróbálja a cukrot kívül tartani.
Mivel a sejtfalon lévő kaput az inzulin kinyitja a cukornak, a sejt egyetlen dolgot tehet: elrontja a zárakat a kapukon. Igen ám, de ekkorra már a vércukor és az inzulin barátsága érdekszövetséggé alakul. Az egyezség a következő. „Amíg én itt vagyok, addig te is itt leszel, minél több van belőlem, annál több lesz belőled is.” Ez a paktum ártalmas a sejtnek, ami ekkor csökkenti az érzékenységét az inzulin kapunyitogatásával szemben. Másképp fogalmazva ellenáll az inzulinnak, azaz inzulin rezisztenciát alakít ki saját védelmére, hogy kint tudja tartani a cukrot. Az már csak hab a tortán, hogy erre az inzulin, ami tartani akarja a cukornak adott szavát, sokszorozza jelenlétét, és beerőszakolja a sejtbe a cukrot. A felmérések azt mutatják, hogy mára már az emberek milliárdjai élnek ebben az állapotban, aminek káros hatásait egy későbbi írásban mutatom be.
Folyamatos vészhelyzet
Ejtenék egy pár szót az energiatermelés másik lehetőségéről, ami nem más, mint a zsírok szolgáltatta energia felszabadítása. Zsír formájában tároljuk el a raktárainkban az energiát, amit az étkezéssel viszünk be. Logikus lenne, ha zsírt használnánk fel akkor, amikor nincs bevitel. Ez meg is valósul, amikor nem üzenjük folyamatosan a szervezetnek, hogy vészhelyzet van, azaz nem kap szénhidrátot. Kap viszont jó forrásból származó, tiszta zsírokat. Ebben a pillanatban a szervezet úgy érzi, helyreállt a világ rendje. Jönnek a zsírok, nincs gond az ellátással. A máj a zsírokból ketontestet készít, ami a vérrel eljut mindenhová, és segítség nélkül képes a sejtekbe belépni, stabil, kiszámítható, biztonságos és egészséget hozó energiaellátást alakítva ki. Ahol az ellátás stabil, ott nincs szükség a készletek állandó védelmére, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy megkezdődik a zsírraktárak nyitása, s a folyamatos kitárolás, azaz a súlycsökkenés. A zsír elég a sejtekben, megfelelő energiát és kiegyensúlyozott működést biztosít. Nem kellenek erőszakos barátok, nincs inzulin, nincs ellenállás a sejt részéről, s nincs károsodás sem. Új, igaz barát, egy kedves cimbora költözik a házba: az egészség. Egy gyermekműsor, a Cimbora főcímzenéje szólal meg a fejemben. „Szél fúj, eső hull, van már cimborám, vár, vár, mindig vár, szóval, vár reám.”
Orvosi konzultációra az alábbi linken tud jelentkezni:
➡https://www.sisvitalis.hu/jelentkezes