Remélem, az „élménygyártó” gyermekkori csínytevések nemcsak az én életemet színesítik, és a kedves olvasó a következő sorok átfutása után maga is mosolyogva idézi fel egy-egy kalandját. Történt vala az Úr 1985. esztendejében, hogy gyerekkori barátokkal a Tisza partján múlattuk az időt. Kedves barátunk nagyszülei vigyáztak ránk, így nekünk is volt Náncsi nénink, István bátyánk. Nem volt viszont egy olyan bölcs mentorunk, mint Matula bácsi, aki határt szabott Tutajos és Bütyök baklövéseinek. Ráadásul azok a srácok nem akartak a berekben motorcsónakkal közlekedni – mi igen. Megszereztük a motoros ladik kulcsát, s már csak az üzemanyagkannát kellett meglovasítanunk. Megoldottuk, s elindultunk.
– Pár kilométer után üzemanyag-utántöltésre volt szükség. Elvégeztük, haladtunk tovább. Azaz csak haladtunk volna, mert a motor „dadogni” kezdett, egyre gyengébben muzsikált. Újabb adag üzemanyagot töltöttünk bele, de a helyzet percről-percre romlott, míg a motor felmondta a szolgálatot. Elég kétségbeejtő volt a sodrással szemben ránk váró evezés, de az még mindig jelentéktelen problémának tűnt a ránk váró büntetésáradathoz képest. A technika világában járatosabbak már sejtik, mi volt a gond: nem megfelelő üzemanyagot csentünk el, a benzinnel üzemelő csónak tankjába a traktor gázolaját öntöttük.
Nem erre találták ki
– Kis mennyiségben ezt elviselte a motor, de egyre csökkenő teljesítményt nyújtott, majd amikor még több gázolajat tukmáltunk bele, feladta a küzdelmet. Pont, mint a mai ember szervezete, amit nem olyan ételek fogyasztására találtak ki, mint amivel megtöltjük. Az elmúlt héten megbeszéltük, hogy az energiát döntő részben zsír formájában raktározza el a szervezet, és csak 1-2 százalék „vészhelyzeti üzemanyag” van szénhidrát formában jelen, arra az esetre, ha stressz érné az embert. A sejtjeink képesek a zsírokat és a szénhidrátokat is közvetlenül felhasználni energiatermelésre, de közel sem mindegy, tartósan melyik üzemanyaggal működtetjük őket. A szervezet sokkal rugalmasabb, mint egy csónakmotor, nem áll le azonnal, amikor nem optimális üzemanyagot kap. Sajnos mi visszaélünk ezzel, és addig terheljük, amíg nem szenved maradandó károsodást. Azok számára, akik nem ismerik a motorokat, találtam egy másik hasonlatot. Képzeljenek el egy kerti, faszenes grillsütőt! Magas égéshőt biztosító anyaggal beizzítják a faszenet, majd amikor alábbhagy a lángolás, a komótosan izzó parázs melegénél elkészítik a flekkent. Mire tervezték a grillt? Faszenes tüzelésre. Mihez kell a begyújtó folyadék? A folyamat beindításához.
Kell a pluszenergia
– A párhuzamot a faszén és a zsírok, valamint a begyújtó folyadék és a szénhidrátok között szeretném megvonni. Az emberi szervezet számára a folyamatos, csendes energiatermelés a normál állapot, azaz a zsírok felhasználása az alap a szükséges életenergia előállítására. Csakúgy, mint a parázsló faszén a grillben, ami az ízletes végeredményt garantálja. A nyugalom viszont nem állandó, ott vannak a stresszhelyzetek, melyek megoldásához kell egy a pluszenergia. A grillezésnél a begyújtást tekinthetjük a stresszhelyzetnek, amihez elengedhetetlen az extra energia, azaz a begyújtó folyadék. Az emberi szervezetet is sok stressz éri, ezek megoldására vetjük be az elraktározott szénhidrátokat. A grillben begyullad a parázs, a mindennapi életben hazamegy a főnök, azaz megoldódik a probléma és nincs tovább szükség a plusz energiára, ami csekély menynyisége miatt ekkorra el is fogy. Az élet megy tovább – azaz csak menne, ha normális ételeket fogyasztanánk. Ám a mai ember tápláléka rengeteg szénhidrátot és nagyon kevés zsírt tartalmaz, ami becsapja a szervezet.
Vészhelyzeti üzemmód
– A szénhidrátok állandó jelenléte miatt a sejtek vészhelyzeti üzemmódban működnek: cukrot égetnek el az energiatermeléshez. Olyan ez, mint egy grill, amibe nem teszünk faszenet, csak öntjük bele a begyújtó folyadékot, ami óriási lánggal, s hővel ég a nap 24 órájában. A hőterheléstől leég a grillről a festék, a grillezett húsok kívül elszenesednek, belül sületlenek maradnak: károsodik a szerkezet, elégtelen lesz a működés. Így van az emberi testben is. Tehetnénk annál rosszabbat a szervezetünkkel, minthogy elárasztjuk cukrokkal? Nem igazán. Elengedhetetlen az étkezésünkben csökkenteni a szénhidrátokat, mert ha nem tesszük, a szervezetünk olyan lépéseket tesz, amelyek kedvezőtlen végeredményt hoznak. Ha az öreg Matula látná a ma emberének étkezését, bizonyosan úgy szólana hozzá, mint Csikasz kutyájához, akit minden hibája ellenére nagyon szeretett. „Milyen kajla vagy – feddte az öreg –, hát mikor jön már meg az eszed?”
Orvosi konzultációra az alábbi linken tud jelentkezni:
➡https://www.sisvitalis.hu/jelentkezes