Halott, de köszöni, jól van

Valami van odaát
Halott, de köszöni, jól van

 

Ez hatalmas ellentmondás. Azaz, csak annak tűnik, első ránézésre. Mindent megmagyarázunk, de előre szeretnénk bocsátani, hogy nem egy bulvár cikket olvas! A kényes témát teljes tudományossággal közelítjük meg. Kizárólag a témát kutató orvosoktól származó, ellenőrzött és dokumentált eseteket mutatunk be. Nem azt állítjuk, hogy van élet a halál után! Mindössze azt mondjuk, hogy a tudományos bizonyítékok alapján, megéri kutatni ezt a területet.

Általánosan elfogadott orvosi tény, hogy a szív megállása után, ha nem is azonnal, de néhány másodpercen belül bekövetkezik az eszméletvesztés, majd később a halál. Mégis, számos ember, akit sikeresen újraélesztettek, olyan tapasztalásokról ad számot, ami a klinikai halála után következett be. Ha az agy halott (nincs EEG aktivitás), hogyan létezhetnek ezek az élmények?

Az esetek száma a 60-as évek óta folyamatosan növekszik. Ennek a magyarázata még viszonylag egyszerű, mert ettől az időponttól beszélhetünk modern elsősegélynyújtásról, illetve hatékony újraélesztésről. A „visszatérő” betegek egy része aprólékos részletességgel képes beszámolni a körülötte zajló eseményekről, az elhangzott mondatokról, az ellátásban résztvevők cselekedeteiről. Az általunk vizsgált esetekben a beteg körül tevékenykedő orvosok és ápolók megerősítették a beteg beszámolójának tényszerűségét.

A szívmegállás után a betegek megközelítőleg 20%-át tudjuk manapság visszahozni. Ezen betegek egy része úgynevezett halál közeli élményekről (HKÉ) számol be. A beszámolók több ponton nagyban hasonlóak. Visszatérő elem bennük az alagút, ami a fény felé vezet, az elvesztett szeretteik viszontlátása és egyéb misztikus dolgok. Az esetek egy részében az érintettek testen kívüli tapasztalásokat említenek, amikor kívülről látják az értük küzdők munkálkodását. Ezek persze anekdotikus történetek, de a tényszerű részek, és a mindenhol megtalálható elemek azt sugallják, van mit vizsgálódni a témában.

Amikor a szív megáll, megszűnik az agy vérellátása, a beteg elveszíti az eszméletét, az agya nem mutat aktivitást, azaz klinikai értelemben halott. Nem a halál közelében van, hanem biológia értelemben átlépett a halálba.

 

Korábbi tanulmányok nyomain indulva

Bár a tanulmányok nem adnak magyarázatot a jelenségre, hogyan lehet az eszméletlen betegeknek ennyire tiszta és pontos emlékük a velük történtekről, mégis úgy tűnik, alátámasztják az elmondottakat. Egy 2014-es vizsgálat során 101 „visszatérőt” kérdeztek ki alaposan az orvosok. Közülük 9-nek volt HKÉ tapasztalása. Közülük 2 teljes pontossággal írta le azokat az eseményeket, amelyek újraélesztésük alatt lezajlottak. Az egyikük esetében az újraélesztés csak hosszú percekkel a halál után járt sikerrel, de a beteg a teljes időszakot képes volt minden részletre kiterjedően felidézni. Ennek a mai tudásunk szerint bizonyosan nem kellene így lennie. Be kell vallani, képtelenek vagyunk elfogadható magyarázatot adni arra a tudatos észlelésre, ami a szívmegállás után bekövetkező eszméletvesztés alatt történik.

Korábbi kutatások is készültek a témában:
•    Egy 2000-ben készült tanulmány szerint 63 újraélesztett beteg közül 7 írt le a fentiekhez hasonló, igazolható tapasztalásokat.
•    Egy 2001-ben publikált holland vizsgálat 344 betegből 41 esetében talált értékelhető HKÉ beszámolót.
•    2003-ban a Virginia Egyetem kutatói tették közé eredményeiket a témában, 116 vizsgált esetből 11-ben igazolva a halál közeli élményeket.

Ez utóbbi kutatás végzője, Dr. Bruce Greyson 16 olyan elemet definiált, ami a tapasztalásokban megjelent. Ezek közül a leggyakoribbak:
•    Megváltozott időérzékelés
•    A normálisnál gyorsabb gondolkodás
•    Béke és öröm érzése
•    Testen kívüli tapasztalások
•    Távoli, nem evilági helyszín megjelenése
•    Találkozások nem testi létezésekkel, elhunyt rokonokkal

A kutatási eredményekben közös, hogy olyan élményeket tartalmaznak, amelyek a teljes eszméletvesztést követően, 3-5 perc múlva következtek be. Ez egy óriási paradoxon. A tény, hogy emberek a teljes eszméletvesztés után 5 perccel történteket tökéletes pontossággal tudják felidézni arra enged következtetni, hogy a tudat talán az agytól függetlenül létező dolog.

Persze, a tapasztalások egy részére azért van logikus magyarázat. Például a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a fény az alagút végén nem más, mint az elégtelen agyi keringés következtében beszűkülő látás. Ez okozhatja az alagút megjelenését, míg a fény az utolsó látott képkocka az eszméletvesztés sötétsége előtt.

 

Maradandó változások

A valóságban az igazi jelentősége nem is annak van, hogy ezek a tapasztalások hogyan alakulnak ki, hanem annak, hogy milyen nyomokat, milyen következményeket hagynak maguk után.  A HKÉ tapasztaláson átesett betegek leggyakrabban viselkedésükben, habitusukban változnak meg észrevehetően. Sokkal kevésbé törődnek a mindennapok problémáival, kialakul vagy fokozódik bennük az önzetlenség, a másokkal való törődés és teljesen megszűnik a halálfélelmük.

 

„A visszatérők, olyan helyről számolnak be, amit mennynek vagy a végtelen nyugalom helyének írnak le. Legtöbbjük csalódást érez, hogy vissza kellett térnie onnan.”

 

-írja tanulmányában Dr. Lauring Bellg

 

Itt tartunk most

A kutatók véleménye egybehangzó. A kutatási eredmények, még ha oly sok megmagyarázhatatlan tényt tártak is fel, semmiképpen nem tekinthetők a halál utáni élet bizonyítékának.

Az eredmények napról napra biztatóbbak. Tökéletesen sikerült például elkülöníteni a műtétek közbeni altatás következtében kialakuló észleléseket. Ezek általában hallucinációk, az emlékek nem valódiak és összefüggéstelen zavaros képek formájában vannak csak meg a betegeknek.

Arra is fény derült, hogy a HKÉ tapasztalások sokkal több betegnél vannak jelen, mint akik vissza is tudják idézni azokat. Az újraélesztés alatt elszenvedett agyi oxigénhiány sok esetben károsítja az agy működését, ezzel téve lehetetlenné az emlékek felidézését. A kutatások sokat segítenek az újraélesztési technikák tökéletesítésében is. Ennek eredményeképpen egyre több lesz a sikeres beavatkozás, egyre kevesebb az agykárosodás, és jelentősen megnövekszik a dokumentált HKÉ esetek száma.

A kutatások eddig elért eredményei közel sem haszontalanok. A haldokló betegeknek óriási segítség a tudományos bizonyíték, hogy a „visszatértek” a halált egy végtelenül békés állapotnak írják le, és egy cseppet sem félnek újra szembenézni vele, sőt várják a mielőbbi végső átlépést a béke birodalmába. Elgondolkodtató.  
 

Forrás, szerző
Szerző:
Dr. Mórik Gyula

Források:
Laurin Bellg, MD, critical care doctor, ThedaCare Health System, Appleton, WI.
Sam Parnia, MD, PhD, director of critical care and resuscitation research, NYU Langone Health, New York City.
Greyson, B. General Hospital Psychiatry, July 2003.
International Association for Near Death Studies: “Greyson NDE Scale.”
Nelson, K. Annals of the New York Academy of Sciences, November 2014.
Parnia, S. Resuscitation, December 2014.
Sinha, N. Current Neurology and Neuroscience Reports, July 1, 2017.
Van Lommel, P. The Lancet, December 15, 2001.